Dankuly Csaba: Á.merszek

-recenzió-


Dankuly Csaba nyolcvanoldalas verseskötete az Á. merszek címet viseli és 2008-ban jelent meg Kolozsváron.
E furcsa, mondhatni érthetetlen cím jelentésére a kötet elolvasása után sem kapunk mélyebb magyarázatot. Végül is az értelmezhetetlenség is lehet egyfajta szervezői elv, a versek szaggatottsága, befejezetlensége is elvághat egy fonalat, a gondolatét, aminek összecsomózása már az olvasó feladata.

Úgy tűnik az író szereti megdolgoztatni olvasóit, hiszen előzőleg, 1999-ben megjelent kötete Egyfajta edzés címet viseli. Mintha minden egyes versével azt üzenné, hogy ő még nem látott repülő sült galambot, tessék egy kicsit elgondolkozni a leírtakon. Az Á. Merszek című verseskötete mindenképpen ezt az elvet tartja szem előtt.

A mai világ technikai fejlődése, és a viszonylag újszerű elektronikus eszközök használata egy teljesen új nyelvezetet hozott a világra. Ezt csak a beavatottak érthetik, de azoknak sem könnyű falat. Az e-mailek, az sms-ek, a messenger-beszélgetések, egyáltalán a számítógép világa a kommunikáció új lehetőségeit tárta fel az emberiség előtt. A modern hangzású szavak, a néhol megjelenő ékezetnélküliség, a jelképek, smiley-jelek, amik az elektronika világában természetesek, itt furcsának, szinte idegesítőnek hatnak. Mert a rohanó világ tele van rövidítésekkel, csatolt fájlokkal, rosszul működő gépekkel, klaviatúrával és mauszokkal (15 old.). És emberekkel is, akiket néha ezek a szerkentyűk kihoznak a sodrukból.

A versek gyakran semmitmondó eseményekről szólnak, mindennapi apróságokról, egy-egy szemvillanásról, hirtelen berobbanó gondolatról. Dankuly Csaba hétköznapjai ezek, őt hívják meg vasárnapi ebédre, amikor már nincs mit (t)ennie(Vitt, 11 old.), ő az, aki korán reggel a buszon utazva elfilozofál arról, hogy milyen harci eszközökkel kellene kivédeni a reggeli tülekedést(Húzz, 34 old.), szintén őt látjuk az internetcáféban, ahol nem lehet egy normális gépet sem találni(Csatolt fájl, 15 old.).

Dankuly Csaba igazi arca talán a Most meg című vers végén csillan meg egy rövidke pillanatra:
„? csak. (ez nem vers, amit ellosz, ez veres ― valosag? valsag? ezek
rimek? mint teszem azt fentebb? szoval:) csak. csak
es igy tovabb, tovabb! ha csak egy pillanatra is megallok
elbizonytalanodom, ha elbizonytalanodom ketsegbeesek. ha
ketsegbeesek vegem. ha vegem
vege. ha vege…” ( 25 old.)

A fenti sorok ráeszmélése szerint nem lehet megállni egy pillanatra sem, mert akkor az ember elgondolkodhatna, és ezen cselekvés első másodpercében rájönne, hogy a dolgok nagyjából értelmetlenek.

Egyébként az egész köteten végig vonul egyfajta rezignáltság, búskomorság, mintha utolsó elkeseredésében püfölt volna néhány röpke, szakadt mondatot a billentyűzeten.

Az első, Taktik című fejezet mindössze a Taktik című versből épül fel. Az olvasó megtudhatja, hogy Dankuly taktikai okokból később érkezett, a rendőrök már helyszíneltek. Hol és miért? Nem lényeg…

A második fejezet az Egy X sorai csak igazi szakbarbárok számára hozzáférhetőek. Itt jön a digitalizáltság, kódoltság világa. (Vitt és Csatolt fájl) Ez már a káosz birodalma, a darabokra széttépett sorokban egy nap eseményei vannak belesűrítve, jól vagy rosszul… ki tudja (Vitt)

A harmadik a Schizo fejezet, még nagyobb káoszt teremt. A rendőrök önkényes hatalmi státuszának a bemutatásai, erőszak, negatív városkép, melyben a lebukás elkerülhetetlen.

Már a cím szokatlan a negyedik fejezetnél: + . Plusz még ez is.
Az olvasó egy távolsági kommunikáció részesévé válik. RE:-utalások, „OK vagy CANCEL”(63 old.) használata, smiley-jelek; minden van itt, ami nélkül nehezen boldogulnánk az e-mail világában, de a vers birodalmában elveszünk, kicsúszik a megszokott talaj a lábunk alól.

A Help kötetzáró fejezet verse egy hosszabb lélegzetvételű, komolyabb hangnemre váltó írás. A segítségkérés kétségbeesett sorai ezek:
„azt hittem, csak átmeneti az egész,
tranzitív, de ez is pont olyan végülis, mint
az összes többi előbbi, hiába a kib. nagy
erőfeszítés, hogy NEEEEEEEE!!!!!!!!!!!!
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! erre lennék predestinálva?
konstituálva? prostituálva? mintha ezt
valakinek írnám, aki hátha tud segíteni,
figyelsz, vagy ott sem vagy már? HELP!!!!!!!” (76 old.)

Dankuly Csaba igen nagy érdeme ebben a kötetben, hogy a formátlanságból hoz létre verseket, sokkal inkább interakcióra buzdítva így bennünket, olvasókat. Ez még akkor is érvényes, ha egy-egy versen bosszankodunk, ha értelmetlennek találjuk – hiszen ez alatt „dolgozunk” a leginkább.