Amikor a padlásszoba megtelik irodalommal...

Oravecz Imre írói estje


A Korunk rendezvénysorozat keretén belül első ízben látogatott Kolozsvárra Oravecz Imre, Kossuth díjas szerző, a kortárs magyar irodalom egyik kiemelkedő alakja.
A Kolozsvári Társaság főtéri székhelyének padlásszobája szép számú érdeklődővel telt meg, annál is inkább, hiszen az író a most készülő regényéből, a Kaliforniai fürjből is felolvasott egy kis ízelítőt a kortárs irodalom kedvelőinek.

Az írói estet a Korunk kulturális folyóirat főszerkesztője Balázs Imre József nyitotta meg, és az azt követő bő egy órában kérdésekkel is faggatta az írót.

A padlásszobába zsúfolt közönség sok érdekes dolgot megtudhatott Oravecz Imre múltjáról, hiszen ő azon kevés magyar emberek közé tartozik, akiknek sikerült többször disszidálniuk Magyarországról. Bár kivándorolt Amerikába, nagyszülei példáját követve vissza is tért szülőhazájába.

Az érdeklődők az est folyamán tudomást szerezhettek az iró irodalmi pályájának kezdeteiről. Minden kezdet nehéz alapon, az ő írásait sem közölték a folyóiratok, és nagyon rossz kritikákat kapott, ezért évekre abba is hagyta az írást. Mint megtudhattuk, később Bata Imre kritikusnak és Weöres Sándornak köszönhette írói pályája vágányra kerülését, akik nem csak szellemileg, hanem anyagilag is támogatták az írót.

Az 1972. szeptember, A hopik könyve, és a Halászóember című könyveivel kapcsolatosan megjegyzi: „Mindegyiknek a magja ugyanaz, ezek összefüggenek. Hogy netán próza vagy vers, epika vagy líra az csak a látszat, a felszín.”
„Tudatosan csak arra törekedtem, hogy nagyon eredeti legyek, ezt nem szabad nagyon akarni, mert egy abszolút öncélú dologgá válhat.”- ismeri be Oravecz a régi időkre reflektálva.

Az író A hopik könyvének keletkezése kapcsán elmondja: „Ez a könyv egy újrakezdés terméke, egy olyan kultúrával találkoztam, amelyen keresztül visszatértem a saját kultúrámhoz.”

Miután egy-egy könyv keletkezésének hátteréről is értesülhettek a teremben ülök, elkezdődhetett a várva várt felolvasás. Bár saját bevallása szerint nem készült a régi könyveiből való szemelgetésre, ennek ellenére mégis találóan, ráérzéssel választotta ki a verseket, írásokat, a közönség nagy örömére.

A hopik könyvéből három verset hallhatott a közönség az író előadásában: az Orájbi alapítását, A fontos helyek megnevezését, és a Jelentések a kívában című verseket.

A Halászóember című sikerkönyvéből tartott ízelítőt a címadó darabbal indította el az író, majd ezt követően az Én még láttam, Az öregek távozása és a Pór című epikus versei elevenedtek meg a felolvasás során.

A készülő regényének bemutatása kapcsán az író bevallotta: „Nem akartam faluregényt írni, a kritikusaim nevezik faluregénynek, de már hosszú ideje foglalkoztat egy regény megírásának gondolata, de úgy gondoltam, hogy nem tudok prózát írni─ majd viccesen hozzá teszi─lehet, hogy így is van.”

A faluregények szereplőivel kapcsolatban elterjedt nézetet, miszerint a falusi emberek mind szegények, Oravecz megcáfolta, amin látszólag a közönség is jól szórakozott:
„Ez nem volt igaz az én esetemben, mert az én nagyszüleim nem voltak szegények. A legjobb módú parasztemberek közé tartoztak Szajlán, még cséplőgépük is volt. Ezt minden kritikusom szóvá is tette, hogy ilyen nem létezik, hogy nem szenvednek, nem éheznek ebben a regényben. De az emberi létet az is megszenvedi, aki nem éhezik”- teszi hozzá az író.

Végezetül sor került a várva várt újdonság bemutatására is. Oravecz Imre a Kaliforniai fürj című készülőfélben levő regényéből olvasott fel egy fejezetet.

Akik pedig elszállingóztak a végéről, és nem várták meg a közönség kérdéseit, azok bizony érdekes epizódról maradtak le. Mint kiderült, Oravecz nem szereti az olvasói pozíció vagy a Halászóember emlékezéstechnikájához hasonló nyakatekert fogalmak használatát, így amelyik kritika hasonló szavakkal van teletűzdelve azt egyenesen el sem olvassa:
„Amikben ilyen szavak vannak, azokat általában nem olvasom tovább, nem azért mert nem értem, mert idegen nyelvszakos tanár vagyok egyébként, csak úgy érzem sokszor, hogy nem arról van szó, amiről tulajdonképpen írok.”